A Szombathelyi Püspökség bibliotékái

„A könyvtár, mint kulturális intézmény az érdeklődőket a tudni vágyókat szolgálja. Egykor világi és egyházi méltóságok, illetve káptalanok, székesegyházak, plébániák hoztak létre nem egyszer rendkívül értékes és gazdag gyűjteménnyel rendelkező könyvtárakat székhelyeiken. Az egyháziak leggyakrabban ott, ahol papképzést folyt, hiszen az oktatáshoz hozzátartozott a jelentős művekkel rendelkező bibliotéka megléte is. A főpásztorok nagy gondot fordítottak meglévő könyveikre, mindamellett, ha tehették gyarapították is könyvtáraikat, valamint gondos őrzői voltak az elődöktől örökölt gyűjteményeknek. Egészen hosszú ideig az egyházi könyvtárak a széles nagyközönség előtt zárva voltak. Mostanra viszont már egyre több közülük nyitva áll a kutatók előtt, mitöbb, távoli hozzáféréssel is elérhetővé teszik könyvtári katalógusaikat. Hazánkban a barokk korszak utolsó évtizedeiben jöttek létre az első nyilvános főpapi könyvtárak, legtöbbször a mecénás érsekek, püspökök jóvoltából, akiknek főpapi életéhez és palotájához hozzátartoztak a díszes könyvtártermek is. A főpásztorok ekkor már nemcsak saját használatra s örömükre létesítettek bibliotékákat, hanem, a nagy gonddal összegyűjtött könyveiket a "közhasznára" bocsátották, amellyel nem csak a diákságot, de a helyi értelmiséget is támogatták.

bemutatkozas

A szombathelyi püspökség könyvtárai kitüntetett helyet foglalnak el a magyarországi egyházi könyvtárak között. 2008-tól a Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár fogja össze és felügyeli a püspökség központjában található három különgyűjteményt: a Herzan-könyvtárt, a Szent Márton Kölcsönkönyvtárt és a Mikes-könyvtárt. E négy könyvgyűjtemény különféle korokban más-más céllal jött létre attól függően, hogy a könyvgyűjtő főpapok bibliofil vagy inkább tudós egyéniségek voltak. Az egyházmegyei könyvtár állományának magja nagyon jól tükrözi Szily püspök tudományok és az oktatás iránti érdeklődését és elkötelezettségét. Ezzel szemben Herzan püspök gyűjteménye inkább a bibliofil főpap egyéniségére enged következtetni, aki a könyvtára gyarapításakor legtöbbször a könyv szépségét illetve ritkaságát részesítette előnyben, s kevésbé annak tudományos jellegét. A Szent Márton Kölcsönkönyvtár alapításával Mikes püspök egyértelműen a szépirodalmi és a hitéleti művek olvasását helyezte előtérbe, ámde saját könyvtára kialakításakor elsődleges szempontként nála is a látvány dominált, s csak másodsorban számított a könyv tartalma. E gyűjtemények, mint egykor és napjainkban, külön-külön egységeket alkotnak, ám közös célt szolgálnak: a tudás megőrzését és közvetítését. S mivel mind más-más, ezért tökéletesen kiegészítik egymást. ”



A Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár története

A Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár mint hivatalos elnevezés, az 1950-es évek második felétől érvényes. Egyúttal összefoglaló megnevezése a püspökség központjában található kisebb-nagyobb könyvgyűjteményeknek, melyeknek korszakonként más-más elnevezése volt. Az első bibliotéka – a mai egyházmegyei könyvtár magja – az alapító szándéka szerint Székesegyházi-könyvtár néven kezdte meg működését. Közel száz éven át nem változott sem a könyvtár neve, sem a helye.

Szombathely életében jelentős fejlődést hozott az új püspökség felállítása 1777-ben. A Szombathelyi Egyházmegye első főpásztora, Szily János (1735–1799) – püspöki székfoglalója után – nemcsak az egyházszervezet kiépítésén dolgozott, hanem püspöki székhelyén muzeális, majd közművelődési és oktatási intézményeket alapított, amelyek rövidesen az egyházi és világi műveltség kulturális központjaivá formálódtak. Az újonnan keletkezett közgyűjtemények (múzeum és könyvtár) kezdetektől nyitva álltak úgy az egyházi, mint a civil értelmiség előtt.

A Püspöki Palota, a Sarlós Boldogasszony székesegyház és a Papi Szeminárium

A Püspöki Palota, a Sarlós Boldogasszony székesegyház és a Papi Szeminárium
(Kép: Egyházmegyei Könyvtár – Fotótár)

A 18. században a szellemi kvalitás emelkedésére volt jellemző, hogy a könyvolvasás propagálása, a könyvgyűjtés szeretete, illetve a könyvtár fontossága előtérbe került. Szily János ifjúkora óta érdeklődött a művészetek, a régiségek és a könyvkultúra iránt. Mindezekre irányuló figyelme akkor erősödött, amikor Rómában élt (1755–58), a Gregoriana egyetem hallgatója, illetve a híres Collegium Germanicum-Hungaricum növendéke volt. E korszak a főpapi bibliotékák létesítésének ideje is. A „könyvtárállítás” nagyban függött az egyházmegyék gazdagságától, a vezető főpapok egyéniségétől és műveltségétől. Ekkortájt már a világi értelmiségi polgárok részéről is megmutatkozott az igény a művelődésre, az olvasásra.

A 18. század végén a múzeum- és könyvtáralapítással indult virágzásnak Szombathely szellemi-kulturális élete, miközben akadályok nehezítették a főpap építő-szervező munkáját.



Székesegyházi-könyvtár a papi szemináriumban


Szily püspök tudta, hogy a magasabb műveltséget terjesztő egyházmegyének elengedhetetlen velejárója egy jól felszerelt bibliotéka. Ugyanakkor Mária Terézia (1717–1780), a felvilágosult uralkodó is megkövetelte a főpapoktól, hogy székhelyeiken saját könyvtárat létesítsenek. Szilyben már a papi szeminárium építésekor (1778-1780) megfogalmazódott egy nyilvános könyvtár felállításának gondolata, csakhogy II. József (1741–1790) a katolikus egyházat sújtó rendeleteivel 1783. december 9-én felszámolta a vidéki szemináriumokat. Ennek következtében az újonnan emeltetett papi szemináriumban nem kezdődhetett el a tanítás. Az épületet a katonaságnak kellett volna átadni. Ám Szily e rendelkezést egyrészt úgy kerülte meg, hogy teológusokat és nyugalmazott lelkipásztorokat költöztetett az épületbe. Majd 1787. április 23-án, Siess József János nyomdászt Szombathelyre hívta Sopronból, hogy műhelyét állítsa fel a szinte üresen álló épületben. Mindazonáltal a püspök azon törekvését, hogy Szombathelyen is legyen nyomda, a Vas vármegye is buzgón támogatta. Siess a szeminárium földszintjén – a korábban nagyebédlőnek kijelölt ám üres helyiségben – rendezte be kézi szedésű nyomdáját. A Siess-nyomda tevékenysége kezdetben nem terjedt túl a püspöki körlevelek és más egyházi nyomtatványok: elmélkedések, alkalmi beszédek, emlék- és ünnepi beszédek készítésén. 1789-től már Siess fia, Siess Antal József működtette a nyomdát. II. József halála aztán véget vetett az uralkodó és Szily püspök között kialakult feszült helyzetnek. A katolikus egyház érdekeit sértő intézkedések rövidesen hatályukat vesztették. A Helytartótanács 1790. június 5-én a növendékpapságot visszairányította saját egyházmegyéjébe, így 1790 őszén a Szent Mártonról nevezett szeminárium megnyithatta kapuit a kispapok előtt. Az oktatás megkezdése előtt azonban a nyomdának költöznie kellett, hiszen a papnöveldében minden talpalatnyi helyre szükség volt – a nagyebédlőre is. Siess – köszönetének és hálájának kifejezése mellett – tett azért egy kísérletet Szilynél, hogy az épületen belül maradhasson a műhelye. Mivel azonban e tevékenységre alkalmas helyiséget nem tudott neki felajánlani Szily, a Siess-nyomdának költöznie kellett.

Az egyházmegye papságának, elsősorban a növendékpapság oktatásához és szellemi életének növeléséhez, valamint a hittudományi képzéshez könyvek kellettek. A bibliotéka történetét emiatt sem lehetett elválasztani a szeminárium történetétől. Azonban egy könyvtár története nem az alapítás/adományozás időpontjával kezdődik. A jogi cselekményt általában már jóval korábban megelőzi a könyvtári állomány összegyűjtése. Szily püspök igen nagyvonalú volt az anyagi áldozatvállalás terén, hogyha bármilyen értékesnek tartott kiadványt megvásárolhatott. A legértékesebb könyveit Európa minden területéről vásárolta. Összeköttetésben állt úgy bécsi, mint hazai könyvügynökökkel. Magyarországról Schoenvisner István (17381818), a pesti egyetem professzora, könyvtáros, a magyar archeológia megteremtője segítette őt a könyvek vásárlásában. Fennmaradt levelezésük arról tanúskodik, hogy Schoenvisner – aki már az 1780-as években többször megfordult Szombathelyen, hogy tanulmányozza s lejegyezze az egyházi építkezések során felszínre került római leleteket – rendszeresen könyvjegyzékeket küldött, és árverésekről tájékoztatta a püspököt. A régész azonban nemcsak a beszerzendő könyvek listáját küldte időről időre, hanem szombathelyi kutatásait követően – Szily megbízására – megírta Savaria-Szombathely történetét a kezdetektől 1791-ig. Magyarország első várostörténeti monográfiáját Szily püspök saját költségén még abban az évben kiadatta Pesten.

A székesegyház alapkövének elhelyezése (1791. augusztus 29.) után, Szily püspök elérkezettnek látta az időt arra, hogy könyvtárát az épülőben lévő székesegyháznak adományozza. Tulajdonképpen magánkönyvtárát egyházi tulajdonban a székesegyház tulajdonában lévő, ugyanakkor pedig nyilvános könyvtárnak létesítette. Az alapító a könyvtár helyét is kijelölte: a szeminárium második emeletén helyezzék el a bibliotékát. Egyidejűleg megbízta a századvég egyik legfoglalkoztatottabb festőjét, a bécsi származású Dorffmaister Istvánt (1729 k. –1797), hogy fesse ki a leendő könyvtár helyiségeit.

Dorffmaister 1791-ben kezdett dolgozni a termek mennyezetfreskóin, s a grandiózus munkát az év folyamán be is fejezte. A püspök révén ugyancsak sokat foglalkoztatott tiroli építőmester, Melchior Hefele (1716–1794) tervezte és készítette a könyvszekrényeket, az asztalt és a székeket.

A Székesegyházi-könyvtár a Hefele-féle könyvszekrényekkel, a Dorffmaister-freskóval díszített teremben 1791–1884.

A Székesegyházi-könyvtár a Hefele-féle könyvszekrényekkel, a Dorffmaister-freskóval díszített teremben 1791–1884.
(A rekonstruált képet készítette: Simon Katalin)

A Székesegyházi-könyvtár alapító bullájának aláírására 1791. december 21-én került sor. Az alapítás tényét megörökítő okiratban a püspök kifejti céljait a könyvtár működésére vonatkozóan. Ám az okirat szövegéből az is feltételezhető, hogy ennek a könyvtárnak nem rendeztek nagyszabású megnyitót. Szily püspök a bibliotékát egyszerűen felállította és megnyitotta a használók előtt. Minden pompát nélkülözve látogathatóvá tette azt. „(…) Mivel pedig a mindennapos tapasztalás során meggyőződtünk róla, hogy főként a kiterjedtebb tudományokat a fontos könyvek segítése nélkül nem lehet megszerezni, illetve hogy a szombathelyi egyházmegyénkben nincs olyan könyvtár, amelyhez papjaink fordulhatnának, a tiszteletreméltó klérus iránti őszinte és lángoló szeretettől vezérelve elhatároztuk, hogy könyvtárunkat, amelyet ifjúkorunktól fogva nem kis kényelmetlenségek árán gyűjtöttünk össze, teljes egészében szombathelyi székesegyházunknak adományozzuk (…) azzal a mindenkori sérthetetlen kikötéssel (…), hogy az mindig is a szombathelyi szemináriumban maradjon, ahol már ténylegesen el is helyeztük, hogy ott mind a papnövendékek tanítói, mind maguk a tanulók könnyen hozzáférhessenek.” Ezzel létrejött a megye s egyúttal a város első nyilvános könyvtára, mely kezdetektől jól szervezett formában működött.

A Székesegyházi-könyvtár alapítólevele (1791. december 21.)

A Székesegyházi-könyvtár alapítólevele (1791. december 21.)

Az enciklopédikus jellegű bibliotéka felölelte a korabeli tudományokat: a teológiát, a filozófiát, a klasszikus irodalmat, az egyházjogi és a jogi, továbbá a különböző tudományok legfontosabb műveit. A korabeli szépirodalom remekei – jellemzően a kor főpapi könyvtáraira – ebben a gyűjteményben is hiányoztak. A főpap a közgyűjtemény fenntartására, valamint az állomány gyarapítására az 1792. január 15-én kelt oklevelével 1000 rajnai aranyforintos alapítványt helyezett el a Székeskáptalannál. A könyvtár nyilvánossága megkövetelte azt is, hogy a gyűjtemény élére könyvtárost állítsanak. Taschler Mihály (1739–1805) jezsuita szerzetes alig egy évig (1791) töltötte be a megbízatást. A stafétát Potzik József (1761–1812) vette át, aki 1792 és 1802 között viselte a „Custos Bibliothecae publicae” azaz „a nyilvános könyvtár őre” tisztséget. A könyvtár nemcsak a tanárok és a növendék papság művelődését biztosította, hanem meghatározott időben nyitva állt a világi értelmiségiek előtt is. A szeminárium szabályzatában többek közt azt is rögzítették, hogy „A könyvtáros (…) egyetlen tanárnak vagy tanulónak, semmilyen ürüggyel, semmilyen ígérgetésre se adjon ki könyvet a könyvtárból (…). Minden rendű és rangú olvasót egyaránt a lelkiismeretére hivatkozva – kötelezünk arra, hogy semmilyen ürüggyel ne vigyen ki sehova egyetlen könyvet se.” Ezzel Szily harmadikként csatlakozott azokhoz a magyar főpapokhoz, akik könyvgyűjteményeiket a „közhasznára” bocsátották. Klimo György (1710–1777) pécsi püspök 1774-ben, Patachich Ádám (1717–1784) kalocsai érsek 1784-ben adta át könyvgyűjteményét a nyilvánosságnak. Lényegében ezek a barokk kori főpapi/főúri könyvtárak a középkori Schatz- und Wunderkammerok (kincsek és érdekességek) szellemi hagyományait követték, merthogy azokban gyűjtötték össze a régiségük, illetve ritkaságuk folytán értékesnek tartott könyveket, dokumentumokat, kéziratokat és régi egyedi tárgyakat.

Az egyetemes kultúrát megtestesítő Székesegyházi-könyvtár, a megye és a város művelődési és oktatási életének fontos és meghatározó helyszíne lett. A kezdeti, körülbelül 3000 kötetes könyvtári állomány már magában foglalta a legértékesebb – s máig legféltettebb – kincseket: a 16 középkori kódexet és a 96 ősnyomtatványt. (Utóbbi 101-re emelkedett a második püspök Herzan Ferenc (*1735, 1800–1804) könyvgyűjteménye révén.)

Iniciáléval, miniatúrával díszített középkori kódex

Iniciáléval, miniatúrával díszített középkori kódex

Szily püspök közvetlenül az alapítás utáni években vásárolt 57 ősnyomtatványt. A beszerzés után a kötetek címoldalára ő maga vagy Eölbey János (1759–1820) kanonok írta be a tulajdonosi megjelölést: „Cath. Eccl. Sab.” A könyvtár nyilvános jellege a feltárást és a visszakereshetőséget is megkövetelte, ennek eredményeképpen jöttek létre a katalógusok, amelyek elsősorban a használók kívánságainak igyekeztek megfelelni. A nagyméretű kötetkatalógusok a kor könyvtári gyakorlatát követték. A keresésében, tájékozódásban nélkülözhetetlen segédeszközt jelentettek az olvasóknak. A 19. században a gyűjtemény kanonoki, papi és tanári hagyatékokból, valamint ajándékozás révén gyorsan gyarapodott. Ennek hatását az élő-működő könyvtár is érzékelte, ugyanis a mindösszesen csak három helyiséget magában foglaló bibliotéka állománya a század végére 10000 kötetre duzzadt, melynek következtében helyhiány alakult ki.



Szombathelyi Papnevelő-Intézeti Könyvtár az impozáns teremben (röviden:Szemináriumi-könyvtár)


1882-ben Hidasy Kornélt (1828–1900) nevezték ki szombathelyi püspöknek. Nevéhez fűződik a székesegyház belső tereinek felújíttatása és a szeminárium épületének bővítése. Hidasy a meglévő épület déli oldalához egy új épületszárnyat emeltetett, amelyben két emeletet örökös használatra átengedett a bibliotékának. Ezért az utókor méltán nevezheti őt a könyvtár második alapítójának. Az épület bővítése 1884-ben kezdődött. A tervezésre és kivitelezésre Brenner (V.) János (1847–1908) építész kapott megbízást, aki már fiatalon számos alkalommal tett szakmai utakat külföldre. Az új épületrészben alakították ki a 10x14 méteres teremkönyvtárat, melynek galériáját az Eiffel-féle acélszerkezettel építették. A Káptalani Levéltárban egykor még megvolt a teremkönyvtár belsőépítészeti munkálataira előirányozott költségvetés, mely szerint a mennyezetfestésre 1200, a rácsozatra, azaz a galéria korlátjára 328, a lépcsőére 80 [osztrák-magyar] forintot irányoztak elő. A belsőépítészeti munkálatokat a helyszínen végezték, következésképpen az acélelemek összeszerelését is, melyeket szegecseléssel rögzítettek egymáshoz. A galériát alulról borító gyönyörű, intarziás faburkolat miatt ugyan takarásban vannak az acélelemek, ellenben az azokat összekötő szegecsek körben mindenhol jól láthatók. Az egyházmegyei könyvtár építészeti konstrukciója a maga korában technikai újdonságnak számított. A teremkönyvtár közepén díszes kovácsoltvas csigalépcső vezet fel a galériára. A lépcsőt alul négy korinthoszi oszlop öleli körbe, s négy ugyanilyen korinthoszi oszlop nyúlik fel a galériáról a mennyezetig. A csigalépcső és az oszlopok Bécsben, Otto Wagner (1841–1918) osztrák építész gyárában készültek. Az új könyvtár mennyezetét 1885-ben festette ifj. Storno Ferenc (1851–1938) neoreneszánsz stílusban. Storno számára e megbízatások jelentették az első önálló, nagyobb munkákat. A mennyezetképeken Szókratész görög filozófus, Mózes a kőtáblákkal, Nagy Szent Gergely pápa és Szent Pál apostol látható. A mennyezeten, a sarkokban egy-egy nőalak figyelhető meg, akik az egyetemi fakultásokat szimbolizálják: az orvostudományt, a jogot, a filozófiát és a teológiát. Középen a tudományokat tápláló Szentlélek hét ajándéka: a bölcsesség, az értelem, a jótanács, a tudomány, a lelki erősség, a jámborság és az istenfélelem olvasható. Amikor elkészült az impozáns teremkönyvtár, a székesegyházi könyvtár (4700 mű 10000 kötetben) búcsút mondott majdnem egy évszázados helyének (94 év), s az épületen belül megkezdődött a költöztetése. Akkor nemcsak a könyvtár helye, hanem a neve is megváltozott, merthogy attól fogva a legtöbb forrásban már Szemináriumi-könyvtár néven említik. A költözést követően a galériára az eredeti Szily-féle könyvtár könyvszekrényeit állították fel. A földszintre pazar üveges, zárható, illetve nyitott könyvszekrényeket és hozzá illő íróasztalt rendeltek Palkovics Ferenc szombathelyi asztalostól. (Az asztalosmunkák 1889-re fejeződtek be.)

1885-ben újfent megnyitó nélkül s mindenféle ceremóniát mellőzve nyitotta meg ajtaját a Szemináriumi-könyvtár. Az állomány újrarendezésére és újbóli katalogizálására is azokban az években került sor. Pálinkás Géza (1858–1918) pap-könyvtáros rendezte a gyűjteményt. 1892-ben elkészítette a könyvtár harmadik katalógusát: A Szombathelyi Székesegyházi könyvtár codexeinek, ősnyomtatványainak, régi magyar könyveinek jegyzéke. A régiek közül ez a legértékesebb s egyúttal a legszebb katalógus. 1893-ban pedig összeállította „A szombathelyi papnevelő intézet szakszerű czimjegyzéke”-t. A könyvtár zavartalanul szolgálta a kutatók és a teológusok felkészülését és tudományos munkáját. A 20. század közepén a gyűjtemény ismételten helyhiánnyal küszködött, miközben a szeminárium déli szárnyának első emeletén már két helyiséget és a galériát is elfoglalta. A bibliotéka legszomorúbb korszaka az 1945 és 1965 közötti évekre tehető. 1945-ben a bombázás okozta károktól megmenekült az épület, így a könyvtár is. Azt követően viszont kedvezőtlen anyagi feltételek között, de működött. 1927-től dr. Géfin Gyula (1889–1973) tudós pap egyetlen alkalmazottja s egyben igazgatója is volt a gyűjteményeknek, melyeknek fő szerzeményi forrását továbbra is a papi hagyatékok jelentették. Kézikönyvek, sorozatok, monográfiák vásárlások útján, illetve kisebb-nagyobb könyv és fénykép hagyatékok kerültek a szemináriumi könyvtárba. 1952 szeptemberében a Teológiai Főiskolát az Állami Egyházügyi Hivatal az 1952. június 4-én hozott rendelete alapján felszámolta. A teológusok képzése a Győri Szemináriumban folytatódott. A szeminárium belső helyiségeit a szombathelyi püspökségnek át kellett adnia az állami Hámán Kató Kollégiumnak. Az intézkedés alól csak a könyvtár és a két lezárt kápolna mentesült. Ezek továbbra is az egyház felügyelete alá tartoztak.

Iniciáléval, miniatúrával díszített középkori kódex

Az egykori szeminárium homlokzatán az építtetőt, Szily püspököt és a mecénást, Mária Teréziát méltató márvány emléktábla. Fölötte a vöröscsillag (1953. október 19.)

A Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár


1955-ben a Savaria Gimnáziumot is az épületbe költöztették. Ekkor veszélybe került a teremkönyvtár, mivel a tágas és impozáns belső helyiség megtetszett a gimnázium vezetőinek. S mert a kollégiumnak volt, a gimnáziumnak pedig nem volt díszterme, utóbbiak szerették volna birtokba venni a helyiséget – könyvek s minden egyéb nélkül. Az állományt pedig, mondván hogy a püspöki palotában van elég hely, áthordatták volna a püspökségre. Ekkor már Géfin mellett dolgozott könyvtárosként Sill Aba Ferenc ferences szerzetes, aki az igazgató utasításait követve mindent megtett azért, hogy a teremkönyvtárt ne számolják fel. Összefogással, illetve a gyűjtemény mellett szóló érvelés hatására – hogy tudományos érték és idegenforgalmi látványosság – a könyvtár megmenekült. A teológusok elmaradásának következtében azonban a könyvtár feladatköre érezhetően leszűkült. A világi tudósok és olvasók a kommunista rendszer egyházellenes fellépéseitől tartva lassacskán elmaradoztak. De elmaradtak azok is, akiknek az egyházi könyvtár használata hátrányt jelenthetett a világi érvényesülésben. A politikai változások hatására a világi és az egyházi közgyűjtemények között fokozatosan megszűnt az együttműködés. Az egyházi közgyűjtemények ez időben nem tölthették be azokat a funkciókat, amelyekre eredetileg hivatottak voltak.

1987-ben az állami és egyházi együttműködés keretében megnyitották az érdeklődők előtt a nem nyilvános tudományos szakkönyvtárat, mely gazdag egyházjogi, egyháztörténeti, filozófiai és természettudományos művekben. Megtalálhatóak itt szép számmal a magyar mellett a latin, görög, olasz és francia klasszikus művek, míg a törzs-/régi állomány nyelvi megoszlása: latin, német, francia, magyar nyelvű könyvek, de sok a nyugati: francia, angol, olasz, spanyol, valamint keleti: héber, arab, szír, perzsa, szláv, horvát, szerb és orosz nyelven írt mű. A hittudományi, vallási témájú művek aránya 50 százalék. Bibliakiadások: héber, polyglotta, Vulgata, görög nyelvű 30 százalék arányban. Napjainkban is a Szily János és Herzan Ferenc főpapok gyűjteménye adja a könyvtár legnagyobb értékét. A Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár állománya a különgyűjtemények köteteivel együtt jelenleg 81146 könyv. Mindezeken felül kéziratok, fotók, kották, térképek, valamint aprónyomtatványok gazdagítják az állományt, melyet teológiai, filozófiai, egyháztörténeti, művelődéstörténeti, valamint a kutatók igényeihez igazodva társadalomtudományi művek vásárlásával gyarapítunk.

A barokk stílusú teremkönyvtár

Az impozáns teremkönyvtár

2015-ben ünnepeljük a teremkönyvtár fennállásának 130. évfordulóját. A jubileumra s az építtető Hidasy püspök tiszteletére restauráltattuk azt a súlyosan sérült festményt, amely a néhai főpapot ábrázolja. (Az állományvédelem menü alatt látható a festmény.)

Küldetésünk vallási, turisztikai, kulturális és tudományos szempontból egyaránt fontos: gyűjteményeinket az előírt szabályok és biztonsági feltételek mellett – látogathatóvá és használhatóvá kívánjuk tenni, amivel egyedülálló missziós lehetőségünk nyílik a megyeszékhelyen és annak vonzáskörzetében. Mindeközben szeretnénk megfelelni a mai modern felhasználói igényeinek is, ezért a digitalizált állományunk egy részét már közzétettük. 2008 óta a Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár és különgyűjteményei közül már azok is nyitva állnak a kutatók/látogatók előtt, amelyek korábban zárva voltak. A gyűjtemények sajátos összetétele, gyűjtőköre és tudományos értéke a kutatók kincsestára. A pompás könyvtártermek a látogatóknak nyújtanak maradandó élményt.

A Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár és különgyűjteményei történetük során az oktatás, a tudomány és a művelődéstörténet szolgálatában álltak és állnak ma is. Az utóbbi időben pedig kedvelt idegenforgalmi célpontjai mind a zarándok- és turistacsoportoknak, illetve az egyéni látogatóknak is.


Ezen weboldal tartalmát, részleteit, fotóit bármely formában reprodukálni vagy közölni csak engedéllyel lehet!


A szöveget írta: Simon Katalin (2015. 02. 20.)

Fotó: Egyházmegyei Könyvtár - Fotótár


Forrás:

H. Simon Katalin: A Szombathelyi Püspökség szerepvállalása Szombathely kulturális életében a 18. század végén. In: Tudomány és kutatás a 240 éves Klimo Könyvtárban, 2016. p. 47-59

H. Simon Katalin: A Szombathelyi Püspökség szerepvállalása Szombathely kulturális életében, a 18. század végén. Szombathely, 2014. Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár. Kézirat.

H. Simon Katalin: Mikes János főpapi könyvtárának rekonstruálása. Szombathely, 2013. Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár. Kézirat. Sz/268.

H. Simon Katalin: Eiffel Szombathelyen. In: Szombathelyi egyházmegyei kalendárium 2014. Szombathely, 2013.

Rétfalvi Gábor (összeáll.). A Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár ősnyomtatványainak és antikváinak katalógusa. Szombathely, 2006.

Sill Aba Ferenc: Szily János könyvtáralapítása. In: Vasi Szemle. Szombathely, 1993/1.